2014. március 29., szombat

Indul a szezon ;-)

Hali!
Hát indulgat a lóversenyszezon lassan.A hétvégén már voltak úgy nevezett "Flat race"-ek.Nagyon érdekes volt,bár az az igazság még meg kell ismerni a sajátosságait.
Közben véget ért egy újabb hónap és beköszöntött az április.
A március összességében nem úgy zárult ahogy szerettem volna mindenesetre tanulságos volt.A legfőbb amin még dolgoznom kell a fegyelem illetve a money managment/nem tudom elégszer hangsúlyozni/.Úgy gondolom hogy a nyelvi nehézségek leküzdése mellett ez a legfontosabb 2 dolog ami miatt megkeseredik az életem.
De hát"dont give up"ahogy mondja az angol.
Sok sikert mindenkinek a tavaszra!

"Ne csak most, hanem az év minden napján nézz úgy a tükörbe, hogy az arc, aki visszanéz rád, egy napon azzá fog válni, amivé válnia kell. Mert nem adja fel, nem futamodik meg, harcol, és sohasem hátrál meg, bármi is jöjjön vele szembe. Lehet, hogy fájni fog, a világod is összetörhet, és össze is fog törni mindaddig, amíg fel nem építed az igazit, azt, ami valóban a tiéd, amit neked szántak."

2014. március 26., szerda

Kétségek között.

Hali.
Nehezen dolgozom fel ezt a dolgot,pedig gyorsan kéne.Egyszerűen vannak pillanatok amikor leblokkolok és nem tudok továbblepni = zárni.Utána meg ott a baj...Marha érdekes de úgy érzem hogy tudom hol vannak a be lépési és kiszálló pontok de mégis.Nem megy.Pontosabban amit 10 piacon megcsinálok azt a 11-en elvesztem.Persze tudom hogy hozzátartozik a loss a kereskedéshez de nagyon idegesítő/frusztráló ha minden megy a"levesbe"...
Na mindegy van mit gyakorolni.
A másik az"overtrading".Inkább kevesebbszer de profitosan/esetleg nulla/mint megállás nélkül csak ki be-ki be,mert lehet hogy a profitunkat elveszítjük esetleg veszteséget csinálunk.
Tehát nem kicsik a gondok... ;-)
Mindezek mellett a mai felhozatal nem volt túl jó,gyenge minőségű versenyek kicsi field,óríási különbségek az odds-okban.Kellemetlen piacok.
Nem volt túl jó az elmúlt hét és ez még külön frusztrál...tudom nem szabad siettetni de már március van.Jobbat vártam magamtól.
Nem szeretnék szigorú lenni de kellene már az eredmény :-(
Az igazsághoz hozzátartozik hogy úgy érzem a tudás minden nap gyarapodik/ennek nagyon örülök/de tudáson kívül már el kellene kezdeni gyarapitani is...
Most újra egy aranyszabályt veszek elö ami minden tréder alapja,tisztában vagyok vele én is de ujra meg ujra emlékeztetnem kell magam rá:
"Cut your loss,and the profit growing"
Hajrá,mindenkinek sok sikert.


2014. március 15., szombat

Az első fesztivál más szemmel/the first Cheltenham festival... III.Vége.

Hali.
Hát vége a fesztiválnak...nagyon sokan várták,nagy pénzeket akartak keresni.Volt olyan akinek sikerült,volt olyan(biztosan)akinek nem.A főbb jellemzője mint az előbbi bejegyzésben is láthattátok a pénz!!Rengeteg.A kezdés előtt már jó pár esélyesről kiderült hogy nem indul de azért így is maradtak izgalmak.Volt olyan ahol az egyértelmű fav. nyert,volt rengeteg sérülés,törés zsokénak-lónak egyaránt.Meglepetés,vitás kérdések melyet célfotóval is sokáig elemeztek a bírák.
Sajnos az alap kommunikáció az angol minden médián úgyhogy van mit tanulni hogy megértsem a rádióshíreket,tv riportokat Twitteres-Facebook-os kommenteket.Tehát van mit bepótolni :-)
A cél az volt hogy végig kövessem(már ahogy időm engedi)ezt a  teljes hetet és a lehető legtöbb információt gyűjtsek,megfigyeljem a piacokat.
Nem a profit volt a cél,nagyon furcsa ez a tömör piac de azt olvastam valahol az a titka az egésznek hogy jó időben kell beszállni...Mindenesetre inkább csak figyeltem,illetve a köztes piacokon/kisebb volumen/próbáltam az általam"megszokott"stratégiákkal érvényesülni.Ami azt illeti az "óríások" harca,rossz rajtok miatt elég sok futam csúszott és ez egyértelműen kihatott a többi piacra.A Betfair sem állt a helyzet magaslatán,pontosabban szerintem a hatalmas felhasználó mennyiség miatt akadozott a videójuk,bár ment a háttérben a Ch 4 de mivel az"rendes"tv sokszor a riportok,visszajátszások nem adtak időt az info áramlásnak.
Nem mondhatom hogy teljes egészében élveztem ezt a hetet mert voltak váratlan dolgok amire nem tudom a választ,de majd talán a következőn már megfejtem illetve felnövök hozzá.Azt mondják hogy le fog kicsit higgadni a piac a hétvégén és az elkövetkező napokban...Biztos a hatalmas készpénzforgalmak után a bookiknak és a magánszemélyeknek is regenerálódni kell.
Aki keresett élvezi aki meg nem annak gondoskodni kell bankról...
Én folytatom az utam,tanulás gyakorlás és talán egy napon eljön a pillanat amikor kijelenthetem Betfair tréder vagyok.
"Az ember nem kezdhet vaktában valamihez, amiről semmit sem tud... Ez olyan, mint egy ke­resztrejtvény definíciók nélkül."
Agatha Christie

2014. március 12., szerda

Az első fesztivál más szemmel/the first Cheltenham festival... II.

Hali.
Elkezdödött hát a Cheltenham fesztival amit mindenki nagyon várt...Nem hivatalosan innen számít az igazi lóversenyszezon a szigetországaban.Természetesen a téli hónapok alatt is voltak az AW versenyek de azok sem minöségben sem érdeklödésben nem veheti fel a versenyt a nagy tornákkal.
A címben azt írtam"első"ez nem igaz mert már kettőt is megéltem de a tudattalanság nem érzékeltette mi is zajlik itt igazán.Most is inkább csak szemlélődő vagyok de nagyon érdekes dolgokat figyeltem meg:
-megemelkedett reklámmennyiség minden médiaforráson
-mindenképpen szembetűnő a megnövekedett forgalom:10 perccel a kezdés előtt már több 100 K esetleg euró lekereskedve.
-a nagyon jó minőségű jelzők,szinte mind class 3-2-1
-magas pénzdíjak a nyerteseknek
-tömzsi piacok(nagyobb stakek, nincsenek nagy ugrások)
-in playben sem rángatják szét a piacot.
Pár fotó érdekes adattal ami mutatja a besorolást,indulók számát,győztesnek járó díjat:

Ezek az erősebb piacok voltak,csak hogy érzékelni lehessen a különbséget egy gyengébb besorolású verseny díjához viszonyítva,ami ugyanaz nap volt :


  És hát jöjjön egy top kategória ami a többieket is felülmúlja.Itt már azt is láthatjuk hogy a kezdés pillanatáig közel 5.5 millió eurót lekereskedtek...
Mivel nagyon erős a piac nem egyszerű kereskedni pontosabban egy sajátos/türelmes stílussal lehet csak érvényesülni.A"nagyok"ilyenkor nagyobb stake-et is használnak éppen azért mert nehezebben mozdul el az odds,ebből le tudjuk vonni a konzekvenciát hogy a scalpolás lehet kifizetődő...
Holnap 3.nap biztos lesznek érdekességek sok sikert mindenkinek.

"Korlátok valójában nem léteznek, csak azok, amiket te állítasz - az is mind illúzió. Egyszer elhitted, hogy kell, hogy legyenek, mert másoknak is vannak, és máris leblokkoltad magad. De tudod, csak egyszer kell elhinned, hogy az élet többről szól, mint ácsorgásból és annak elfogadásából, hogy ez az egész csak annyi, hogy vagy, és nem történnek csodák."
Oravecz Nóra

2014. március 9., vasárnap

Meditálás,felkészülés,pihenés...motiváció.

Hali!
Nem igazán mélyültem a mentális pihenésben mostanában pontosabban annak a fontosságában,amikor csak tehettem:PC -On és már néztem is mit tudnék csinálni.ha más nem volt csak az elemzések,megfigyelések,fordítások.Ezek mellett meg a munka mert ugye meg kell élni valamiből.Valahogy össze torlódtak a dolgok és elfáradtam.Mentálisan.Is.Nagyon oda kell figyeljek hogy osszam be az erőmet mert egyik nem mehet a másik rovására illetve az agynak is kell pihenés,a testről nem is beszélek.Azt hiszem Caan Berry blogjában olvastam :"As I always refer to the pneumonic HALT, if you’re Hungry, Angry, Lonely or Tired dont trade!!"  Megfogadva ezt a tanácsot ma meg sem próbáltam trédelni pedig időben haza értem.Éreztem hogy fáradt vagyok/az elmúlt két nap nagyon hosszú és erős volt.Ledőltem a kanapéra megnézem a Barça meccset...
Persze haza felé azon kattogtam hogy:"jaj de jó korán haza érek még elkapok pár piacot,jaj szombat van biztos lemaradtam a javáról,etc...
Jól tettem,úgy gondolom.Mivel nem tudom mit bénáztam volna össze fáradtan,nem odafigyelve igy megmentettem pontosabban megkíméltem magam esetleges veszteségtől.
A meccs katasztrófa volt,elkezdtem zenéket hallgatni és olvasgatni.Meröben más dolgokat,nem ami a trédeléssel,lóversennyel kapcsolatos.Jött az érzés hogy jó mást/IS/csinálni...
Ezt gondolom úgy hívják kikapcsolódás,relax.Tehát mindenkinek tudom ajánlani,tanácsolni hogy soxor más dolgokat kell helyezzünk a trédelés elé,fölé.Nem csináltam egy cent hasznot sem de hasznosan töltöttem az időt és jól éreztem magam.Egész kicsi keserűség van csak bennem az el"herdált"nap miatt :-)
De:
 Van egy nagyon fontos dolog ami segíthet nekünk a céljaink megvalósításában.Ez a valami :Mi magunk.
Amint megtanuljuk elfogadni ezt nyert ügyünk van!
Sok sikert!


2014. március 5., szerda

Káosz...

Hali.
Próbálom összerázni ami a fejemben van mert nem hiszem el hogy az információmennyiség amit felszedtem az elmúlt időkben nem áll össze egy anyaggá?Valahogy olyan zavarodottnak érzem magam...Lehet csak a februári negatív napok teszik(biztos lelki okai is vannak)de azt vallom ahogy a megtanult dolgokat nem lehet elfelejteni,ez olyan mint a kerékpározás.Inkább valamiféle káosz van a fejemben aminek le kell ülepedjen,kitisztuljon a fókusz.Az biztos hogy jobban kell koncentrálnom erre már a napokban rájöttem:közelebbről kell a piacokat figyelnem mert nagyon eltávolodtam tőlük.Úgy tudnám mondani hogy felületesen kezeltem őket úgy elnagyolva.Próbáltam csak"papíron"trédelni és jól ment,de amint valóban bele kattintottam mintha összezavarodott volna minden.Teljes káosz kezdett eluralkodni.Nem mindegyik piacon de a többségen.nem értem miért?Papíron megláttam a támaszokat,ellenállásokat de"igazából"meg nem?Ez hülyeség.Ilyen nincs.
Mi lehet az ok?Pontosabban mi lehet ez az egész?Rá kell jönnöm!
-technikai elemzés            ✓
-grafikonok                       ✓
-piac feltérképezés            ✓
-türelem                            ✓
-megfelelő kereslet-kínálat  ✓
Szerintem minden adott a megfelelő market megközelítéshez.És mégis valamiért nem olyan mint papíron.Valószínű a a megfelelő money managment kiválasztás és alkalmazás mellett ez nagyon fontos lesz hogy Rá tudjak fókuszálni és jobban figyelni a piacokat illetve a veszteség kezelése amit gyorsan hideg fejjel kell le reagálni.
Meglátjuk.nem sokára jön az év elsö nagy fesztiválja:Cheltenham.mivel sokan nagy bankkal/stakkel lesznek jelen a piacon nem hiszem hogy nekem ideális de azért kíváncsi vagyok.További sok sikert mindenkinek!

"Ha tudsz valamit, és nem cselekszel, az annyi, mintha nem tudnád. Van ugyanis egy kínai bölcsesség: "aki tud és nem cselekszik, az nem tud".

2014. március 2., vasárnap

Február/Horror...

Hali.
Most ismét elért a depresszió.Már ami az eredményt illeti...Lehet túl elbizakodott voltam a januári szereplés
után de mindenesetre ez valami horrorisztikus amit februárban műveltem...A probléma valószínű még mindig a account managment illetve a nem megfelelő stake választás...Gyakorlatilag az összes nagy mínusz az in play-be engedésből  ered,esetleg nem megfelelő stake választással nagyon mélyen a piacon vagyok és bár kiszállok mielőtt elkezdődne a futam de már csak hatalmas veszteséggel.Amit meg kell/ene értenem  hogy a veszteség hozzátartozik a kereskedéshez!!!Tudom.De mégis.Összehasonlítom a nem in-play greyhound markettel,azokon meg szépen tudom hozni...Valahogy össze kellene fésülnöm és akkor menni fog.A másik nagy probléma pontosabban hiba a nem megfelelő kereskedési módszer:
-Scalp
-Swing
-Scrathing
Talán nem ismerem elég gyorsan fel a piactípusokat(a rengeteg elemzés ellenére)és így a reagálás sem megfelelő.
A technikai elemzések nagyon fontosak ezekhez kellene magam tartani,illetve az 5 %-os stake de maximum a bank 30 %-val.
Ezt valahol olvastam de kb igaz lehet.Ma azt mondtam hogy soha többet nem trédelek belőlem nem lehet profi tréder.
Az az igazság hogy nagy fába vágtam a fejszém de már pár éve"nyüstölöm"nem hiszem hogy nem érik be a gyümölcse,illetve sajnálnám ezt a sok bele"ölt" időt elveszni hagyni.
Ma már március van,itt a tavasz lehet ez az én hónapom...
Mindenkinek sok sikert az idényre,azt mondják lassan itt a szezon.
Zöldüljön!