Hali!
Mindenkinek kívánok ezúttal eredményekben gazdag, egészséges boldog új évet!
Pont úgy kezdem mint a most futó legnépszerűbb mozi film első kockái peregnek.Az igazság az hogy nehezen szántam rá magam hogy írjak pedig annyi de annyi minden történt velem az elmúlt pár hónapban.Természetesen a trade kedv nem csökkent csak egy erős válságba kerültem.Nagyon jól sikerült az Augusztus/rettenetes tanulságokkal zártam/majd azt hittem mindent tudok...És hát "természetesen"elkezdtem hibát hibára halmozni ami a"mélyszegénységbe"taszított.Szerintem ebbe mindannyian bele esünk,és ez egy fajta ön szemlélet ellenőrzést igényel. Mindez idáig azon
eszeltem hogy kell e ez nekem illetve meg tudom e csinálni? Mint a mellékelt ábrán is láthatjátok az idei évben kevesebbet publikáltam. Ennek az oka főleg ez volt, meg persze a kudarcok amiket megéltem és egyértelműen magamnak köszönhetek.Persze az ember nem szívesen büszkélkedik a rossz eredményeivel én sem tettem, bár így visszanézve nem volt rossz a teljesítményem csak eszeveszett-örült hibákat követtem el. A bejegyzések száma nem adja vissza azt az idő intervallumot amit már ezzel a dologgal foglalkoztam de talán az első bejegyzés mellett álló évszám sokat elmondhat.Beszéltem egy barátommal nem olyan régen és egy szűkebb társaságból sem sokan tartoznak azok közé akik ebből élnek. Természetesen vannak olyanok a világon de mint tudjuk ez kb csak 5 %-a a profi tradereknek.Én ebbe a kevés százalékba szeretnék tartozni és ezért már csak magamat kell legyőzzem. Nem szeretek fogadkozni, újévi fogadalmakat tenni de mindent megteszek azért hogy ez így legyen.Nem tudom még milyen vehemenciával fogom folytatni a bejegyzéseket mindenesetre szeretném.Ha másért nem ki kell alakítsak egy rendszert magamnak/a szabályaimmal együtt/és talán úgy könnyebb lesz megvalósítani a kitűzött célokat.

.png)